Gondolatok

2009 március 23. | Szerző: Vacska32 |

 Mikor megtudtam, hogy daganatom van, csak az járt a fejemben, hogy de hogyan fordulhat ez elő. Az átlag emberhez képest, ahogy látom, egészségesen élek.

Megválogatom, mit eszem. Pl. évek óta sütöm magunknak a kenyeret, így tudom mi van benne és még finom is. (Liszt, élesztő, víz, margarin, kicsi só, cukor.) Egyszer a munkámmal kapcsolatban beszélgettem egy pékkel. Ő mesélte el, milyen adalékokat raknak a kenyérhez, hogy az tovább friss maradjon, magasabbra keljen meg…..  (Akkor döntöttem a kenyérsütő mellett.) Megnézem, miben, mennyi E van, meg egyéb. Aromaterápia. Szerintem, sokat segített nekem.

Nem dohányzom 20 éves korom óta, igaz 14 évesen kezdtem. Szüleim is szívták, csak a kredenc széléről kellett levennem….. A szerelem hatalma…. akkor kezdtünk járni a párommal és ő nem dohányozott, és zavarta, köhögött is tőle, ha olyan helyen voltunk.

Ismeretségi, baráti körömben, ha beszélgetünk, 50%-ban(?) arról hallok, kinek mi, meg hol fáj, milyen gyógyszereket szed, mennyit ül a SZTK-ban…. (Na, most már én is mesélhetnék!) Mi 45-50 évesek vagyunk. Mi lesz később?

Mikor megtudtam, hogy daganatom van, csak az járt a fejemben, hogy mért. Ha az a gondolat indult el bennem, hogy mi lesz most…. megállt a gondolat…. mi lenne…. semmi. Mit befolyásol ez most? Az életem minőségét, de nem a mennyiségét. Az az érzés soha nem jött elő bennem, hogy most vége. Továbbra is láttam a céljaimat. Mi nem egy városban lakunk a szüleinkkel, és így viszonylag kevesebbet jöttek hozzánk. Én keveselltem. A gyerekekkel, ha (leendő) unokáimról beszéltünk, mindig mondom, hogy ha eltűrnek és kérik a segítségemet, annyit megyek, hogy akár oda is költözhetnék….

17 éve élünk a házunkban. Mostanában kezdtünk ezt azt felújítani. Új bútorokat terveztem konyhába, fürdőszobába, nappaliba….. a tervek itt vannak a fejembe, csak most azon gondolkodom, ha nem tudom folytatnia munkámat (másik városban van, napi buszozás vagy kocsikázás), mit csináljak, hogy legyen rá pénz. És az élet hozza is. Ebben a hónapban az ölembe pottyant két megbízás is, amit itthon is meg tudtam csinálni. Nem sok, de valahol kezdeni kell.

A nagynénémnél voltam a napokban Budapesten. Vele mindig barátnői viszonyban voltunk. Sokat beszélgettünk most is. Most fogalmazódott meg bennem igazán, hogy mi is folyt le bennem az elmúlt hónapokban. Nem azon morfondíroztam, hogy mi lesz most, hanem csak az vízhangozott bennem, hogy mért, mért pont én.

De azt hiszem, most már érzem, hogy mért.

Mi volt az életem. Reggel 8-kor elmentem dolgozni a szomszéd városba, Szekszárdra. Napi 1,5 óra utazás. Este 6 körül értem haza. Szinte nem is volt időm másra.

Most meg kellett állnom. Megállapítottam magamban, hogy a fiaimmal talán az elmúlt évek alatt nem beszélgettem annyit, mint az elmúlt hónapokban. A lányommal igen, mert ő hét köznap nincs itthon, és hétvégén kibeszélgettük magunkat. Ráadásul ő Szekszárdon tanul, és ebéd időben ott is összefutottunk, ha úgy adódott.

Holnap megyek a 3. kemoterápiára. Kicsit félek. Eddig nem volt különösebb gondom. Az elsőnél valamelyik gyógyszertől begörcsölt a hátam, de kaptam rá valamit és jobb lett. A másodiknál egy ideig rettenetesen szédültem. Utánuk egy pár napig szarul voltam, főleg a hányinger zavart. Nem tudom kiengedni. Nem jó bulimiás lennék! Aztán elmúltak a rosszul létek. Két hétig jó voltam.

De holnap újra! Most is megúszom ennyivel?