De nehéz!

2009 július 29. | Szerző: Vacska32 |

 De nehéz!

Nem olyan egyszerű lehiggadni! Újra és újra kiakadok. A férjem viselkedése pedig annyira önző. Nem értette, mikor azt mondtam neki, hogy én az ő helyében, ha ő lenne beteg, akkor ő mellette maradtam volna és a szerelemről mondtam volna le…. Tényleg ezt nem lehet átérezni? A jóban-rosszban nincs? Még csak lelkiismeret furdalása sincs…. Azt érzem.

Tudom, hogy már nem akarok vele maradni. Nagyot csalódtam benne. De még is nehéz, félek a jövőmtől. De már mennék, mert képtelen vagyok minden nap a szemébe nézni. Mikor reklamáltam, hogy nem akarom ugyan úgy “kiszolgálni”, mint feleség… mert már nem vagyok az, azzal vagdalózott, hogy még ő tart el…. Nem, a közösből élünk, csak ép ő hozza a legtöbbet, de az enyém nélkül nem tudná a házat fent tartani, nem hogy még éljen is…..

Minél tovább együtt maradunk, annál kevésbé maradok vele szemben megértő.

A gyerekek már tudják…. a beszélgetésekben már tervezgetnek velem. Azt nem éltem volna túl, ha őket is elveszítettem volna!

Egy kikötésem volt a megegyezéses válásra, hogy nincs vita, mellé beszélés, nincs kérdezés…. a gyerekeknek azt mondjuk, hogy velem maradnak. Örülök, hogy ezt simán elfogadták, természetesen fogadták. Már nagyobbak, jobban fel tudják dolgozni. Beszélgetek velük, hogy a gondolatukat kimondják, ne kezdjenek félre magyarázni dolgokat. Azt hiszem, ez jó nekik. Meg nekem is.

Az agyam is már a gyógyulásra áll rá. A kemón túl vagyok…. még jó, hogy nem az alatt mondta meg, ezzel az idegállapottal nem tudom, hogy végig tudtam volna csinálni. Holnaptól megyek még 33 sugárkezelésre. Hétköznap kórházban leszek, mert messze van napi bejárásra. De azt hiszem, így jobb lesz, gondolkodhatom és azt tervezem, hogy kérek segítséget. Hát ha tényleg tud valamit egy pszichológus…..