Itt az új élet!
Már nem bírtam tovább egy fedél alatt lakni a leendő exemmel. Ideges lettem, ha beszélnem kellett vele, undort éreztem, mikor két hetente a hétvégét a szeretőjénél töltötte. Milyen szerelem az, amiből kéthetente két nap elég? Hogy lehet ennyi időkből megállapítani, hogy érdemes érte felrúgni 27 év együttélést? Ott hagyni a másikat egy betegség kellős közepén? 3 gyerek életét felrúgni. Mért nem akar a nőhöz költözni?
El kezdtem körbe nézni, átgondolni, hogyan mehetnék külön, hogyan valósíthatnám meg a mondásom második felét…. meggyógyulok és új életet kezdek.
És beindult! Egy telefonomba került, hogy a szomszéd városban, ahol dolgozom, találtam egy négyünknek megfelelő albérletet. Igaz, hogy a fiúknak vissza kell járni az iskolába, de jól fogadták…. sőt az ötlet, hogy átköltözzünk és ne helyben keressek albérletet, a nagyobbik fiamtól jött. Az én tervem az volt, hogy csak akkor jövünk át, mikor a kisebbik befejezi az általános iskolát nyárra. Így nem kell kétszer költözni, olcsóbb is az utazás nekik, mint nekem a kocsikázás és minden olcsóbb, mint ahol eddig laktunk.
A munkám olyan, hogy ketten osztjuk el a munkatársammal a napi 10-12 óra munkaidőt. Nekem nem érte meg fél napért átjönnöm, ezért sokat bent vagyok teljes műszakra. Ha a városban élek, a munkahelytől 15 percre, akkor besétálhatok pár óráért is…
Biztos meggyógyultam! Ezt a hajtást, napi 10-12 órás műszakot, 1-2 nap szabadnappal betegen nem lehet csinálni. Jól érzem magam. Élvezem a munkám. Pörgök, sok emberrel találkozom, zajlik az életem.
….és a héten költöztünk. Lányommal 5. napja itt vagyunk. A fiúk befejezik a félévet és jönnek utánunk.
Egy fáj, hogy az első megegyezésünk az volt a férjemmel, hogy ő is kiköltözik a házból és üresen könnyebb lesz eladni. Benne nem volt annyi önállóság, hogy találjon maguknak helyett. Persze…. az utóbbi 10-15 évben mindent elintéztem a háttérben….
Aztán úgy döntöttem, hogy ha a szeretője képes arra, hogy alig jövök onnan el a 3 gyerekkel és ő beköltözzön, akkor tegyék. Megmondtam a férjemnek, hogy akkor a ház fent tartása, a hitelünk fizetése ezután az ő dolga lesz. Mivel eddig én intéztem és ellenőriztem mindezt, a helyzet olyan, hogy továbbra is rálátok a dolgokra. Ezért biztosítva látom, hogy ne essek később pofára.
Az én tulajdonomba teszi be a s….t a nő, ami továbbra is az enyém marad ettől. Ő felrúgott mindent az életében, hogy a férjemmel élhessen….. még nem tudja, hogy kit választott…. én tudom. Nem érzek haragot vele szemben, inkább sajnálatot.
A férjem többször a szememre vetette, hogy mért nem bízok abban, amit ő megígért nekem a válással, gyerekkel kapcsolatban. Vajon mért?
Mikor beleegyeztem, hogy maradjanak a házban, hozzá tettem, hogy akkor berendezkedem arra, hogy éveket fogok albérletben tölteni, mert innentől kezdve neki nem érdeke, hogy eladjuk… ahogy a szeretője férje sem kapkodja el a közös eladását, hogy bent lakik.
És ő nem értette, mért gondolom ezt….
De végül is a körülöttünk lévő világ is olyan most, hogy jobb várni egy ingatlan eladásával, hitel visszafizetésével. Most 20-30%-kal többet kellene visszafizetni a kevesebbért eladottból.
Tele vagyok kétségekkel a jövőmmel kapcsolatban, de vágyom az önállóságra. Jó érzés szabadnak lennem. A gyerekekhez a kötődésem már nem korlátozza az életem. Még alkalmazkodni kell hozzájuk, de már nagyok, tudnak segíteni is.
A félelmeimnél a kíváncsiságom azt hiszem nagyobb, hogy hogyan tovább….